Tóth Géza vagyok, 1966-ban
születtem
Mosonmagyaróváron, munkám mellett foglalkozom tollaslabda
oktatással.2004. márciusában egyik alapító tagja voltam,
az Óvártoll Tollaslabda Egyesületnek, mely ekkor megyénkben az
egyetlen volt a sportágban. Legfőbb célul a tollaslabdázás
népszerűsítését,
megszerettetését tűztük ki városunkban ill. környékünkön. Ennek
érdekében megteremtettük
a lehetőséget Mosonmagyaróváron és Levélen a tollaslabdázáshoz. Termet
béreltünk, szabványos pályákat festettünk fel és megfelelő hálókat
helyeztünk
el. A tárgyi eszközök mellett, fontosnak tartottuk a személyi
feltételek
biztosítását is. 2007-ben részt vettem a veszprémi egyetem
szervezésében
zajló, egy éves edzőképzésen, ahol tollaslabda sportoktatói
bizonyítványt (OKJ:3389601)
szereztem.
Jelenleg magam is tollasozok, amatőr
versenyeket szervezek több korosztály részére. Mosonmagyaróváron, közel
ötven
gyermek látogatja, heti rendszerességgel edzéseimet, felnőtteknek
szabad,
kötetlen tollasozáshoz biztosítok lehetőséget.
Tollaslabda edzés gyerekeknek a
Móra iskolában a 2023-2024. tanévben is
keddenként 17.30-18.30 órakor. Lehet még csatlakozni az edzésekhez!
Tollaslabda páros
verseny Mosonmagyaróváron!